Megtelt a Vida-domb
Ökumenikus kenyéráldás és az új kenyér megszegése a Rákoskerti Művelődési Házban, Illés-Fonográf nosztalgiázás és Zséda-koncert a Vida-dombon augusztus 20-án.
Augusztus 20-án színes programokkal köszöntötték a Szent István napot Rákoskerten. Délelőtt a környék terményeit csodálhatták meg az érdeklődők a Rákoskerti Művelődési Házban. A terménykiállítást András Károly, a kertbarát klub vezetője nyitotta meg. Tarnai Kiss László énekművész szórakoztató műsora után a „Szebb, virágosabb XVII. kerületért” pályázat eredményhirdetése következett. A XVII. kerületi óvodások termésekből készített képeit is kiállították ez alkalomból.
Délelőtt veteránautókat állítottak ki a művelődési ház parkolójában, és kisvasúttal be lehetett járni újonnan elkészült rákoskerti utcákat.
Az Ökumenikus kenyéráldás és az új kenyér megszegése ünnepélyes pillanatokat tartogatott. Dr. Mosolygó Marcell görög katolikus parochus megáldotta a hívek által sütött kenyereket is.
A program a Vida-dombon folytatódott, ahol Szent István napi vigalom címmel kulturális kavalkád vette kezdetét. Csillagszeműek címmel ünnepi néptáncműsor, majd Történelmi Bajvívó Egyesület bemutatója, aztán a Kolompos színház és a Magyar táncház következett.
Egész délután lehetőség volt tokaji borokat kóstolni, de volt itt kirakodóvásár, arcfestés, lovaskocsikázás és hennafestés a gyerekeknek
Kora este felléptek a Rákoskerti Dalos Klub tagjai, volt solymászbemutató, és ünnepi köszöntőt mondott Riz Levente polgármester. Este az FG–4: Illés – Fonográf Emlékzenekar – élő koncertjére tombolhattak a nosztaligázni vágyók. A parázs hangulatot tovább fokozta a mókás kvízjáték és tombolasorsolás. Az est fő programját a nagyszerű énekesnő, Zséda szolgáltatta, akinek „Rouge” című koncertjén több ezren vettek részt. Késő este a tűzijáték fényesítette be a Vida-domb fölötti eget.
|